Kosár
0
0,00 €
Hála és köszönet
2026.03.15
Az elmúlt bő másfél évben, miután magam mögött hagytam egy egész életet, valami rendkívül érdekeset és értékeset tanultam meg. Olyasmit, amitől az életem kiegyensúlyozottabb, békésebb és sokkal boldogabb lett. Elengedni a panaszkodást és az elégedetlenkedést, valamint hálásnak lenni és köszönetet mondani. Rengeteg apróságban fedezem fel azt, hogy hogyan is viszonyulok ehhez a szituációhoz most, és hogyan viszonyultam régi énemmel. Például pár nappal ezelőtt, amikor egy az otthonomtól 60 km-re lévő városban dolgoztam és épp indultam hazafelé, a GPS egy kerülő utat javasolt. Gondoltam, miért is ne. Egy erdőn vezetett át az út. Egy sűrű és illatos fenyőerdőn. Igazából akár át is suhanhattam volna rajta, de az élet lassításra ösztönzött, na meg a jó 5 centi csúszós sár az egysávos erdei úton. Az ilyen erdei kis utak rendszerint nagyon kanyargósak, és másik jellemzőjük, hogy közvetlenül az út mellett már a fák vannak, azaz nincs 2 méter széles "üres sáv", hibázásnak lehetősége nincs, mert a fa megforog, ha 50-nel úgy döntesz kisodródsz. Szóval észrevettem, hogy az autó csúszkálni kezdett, aminek az oka a +10 fokban olvadó méteres hó okozta olvadás volt, ami így este a 0 fokban sikamlós, jeges sár réteggé avanzsált az úttest felszínén, benne az elszórt murvával, ami jeges időben rendkívül hasznos volt, most már annyira nem igazán. Lassítanom kellett, alig 25-tel tudtam végig kanyarogni az erdőn, és itt kaptam az első ajándékot a természettől: az igazi fenyőillatot, amit gyerekkoromban csak a karácsony előtti fenyővásáron éreztem ezeddig, mély, testes gyantaillat volt ez, ami elbódít, megrészegít és szerelembe ejt. Velem sem volt másképp, elcsábultam teljesen. Köszönetet rebegve az Úrhoz, leengedett ablakkal, mélyeket szippantva a mámorító, tömény fenyőillatból haladtam tovább a sűrű erdőn át. Majd a természet újabb ajándékkal lepett meg, most állatok képében, nyuszik szaladgáltak az út szélén, meg-megállva és fülelve, hogy vajon barát-e az idegen zaj (én és a kicsi Volvóm), vagy ellenség. Úgy határoztak, nem jelentek veszélyt, ami bölcs döntés volt a nyuszikák részéről, mert tényleg nem. Majd egy cuki mókus ugrándozott át előttem az úton, szerintem ilyen közel még sosem voltam a bozontos farkú kis szomszédhoz, majd néhány fehér popóra lettem figyelmes, és arra, hogy szarvasok vesznek körül és néznek rám a hatalmas fekete szemeikkel. Mérhetetlenül hálás voltam, hogy ezt megélhettem.
Számomra ismeretlen fogalom a honvágy, és szerintem azért, mert itt itthon vagyok. Mindig is erre vágytam, egy ilyen életre a természet közelében. És itt végre megvalósíthatom az igazi álmomat: egy kis házikót az erdő mélyén, mókus szomszédokkal, kertben tébláboló szarvasokkal. Ha mindehhez még egy kandalló is társul, és netán egy tó partján lenne az a ház, akkor gazdagabbnak érezném magam, mint a világ leggazdagabb emberei. Bár magam mögött hagytam mindent, egy szép házat, karriert, munkát, amit szerettem, múltat, gyermekkort, barátokat és persze a családomat, mégsem bántam meg a döntésemet egyetlen pillanatra sem. Sok tekintetben nehezebb az életem, mert sokkal több fizikai munkát végzek, viszont sokkal jobban meg is becsülöm, amit csinálok. Jó érzés valakinek az életét jobbá, könnyebbé, egyszerűbbé vagy épp teljesebbé tenni azáltal, hogy kitakarítom a házát. Szeretem ezt csinálni, és ennek kapcsán is sokat fejlődtem, mert nem panaszkodom a sok munka miatt, hanem örülök neki, mert hasznos vagyok. Kimondottan hasznos valaki számára. Szintén ezen a héten esett meg, hogy egy vidéki házban kellett takarítanom. Kicsit elhanyagolt ház volt, amit régóta nem takarítottak ki, és igazán ráfért a szeretet és a törődés. Egyik este 10 óráig csináltam, majd másnap folytatva összesen 10 órát töltöttem el azzal, hogy a kis koszos házikó újra barátságos otthonná váljon valakinek. És mindeközben nem morogtam, nem panaszkodtam (még magamban sem), hanem csináltam, és időről időre visszanéztem, hogy milyen jól haladok, és milyen széppé válik a fürdő, a háló vagy épp a konyha utánam. Azon gondolkoztam közben, hogy én hogyan rendezném be ezt a házat, ha az enyém lenne, és csak erősödik a vágy a kis saját házikó iránt. Az irigység, amely a honfitársaimra és az egész népemre igen jellemző, most már tudom, hogy levetkőzhető és nem alapállapot. Örültem annak az egyszerű ténynek, hogy van munkám, hogy dolgozhatok, és ezáltal egyre közelebb kerülhetek a kitűzött céljaimhoz. Nyilván az már csak hab volt a tortán, hogy a férfi, aki megrendelte a takarítást, rendkívül elégedett volt a munkámmal, és most a főnököm azon aggódik, hogy majd mindig engem akar, ami szerintem egyáltalán nem baj, sőt. Az ügyfél legyen csak elégedett, mert ha ő az, akkor az azt jelenti, hogy én is tehettem egy picit azért, hogy valaki másnak jobb élete legyen.