Úgy hiszem, az olvasásnak és a játéknak kedvesnek és örömtelinek kell lennie. A történetek, kérdések és apró felfedezések közelebb hozhatnak minket egymáshoz — és önmagunkhoz is.
Ez a kis vállalkozás többről szól, mint kártyákról vagy levelekről. Egy mód arra, hogy támogassam a családomat, miközben kreativitást, nevetést és inspirációt osztok meg veled. Legyen szó egy játékos beszélgetésről, egy gondolatébresztő kérdésről, vagy egy csendes pillanatról egy történettel — ezek a pillanatok számítanak.
Ezek a kártyák — a Mindful Moments-től a Christmas Cards-ig — és a Letter Club arra készültek, hogy örömet, kíváncsiságot és kapcsolódást ébresszenek. Tökéletesek családnak, barátoknak, vagy bárkinek, aki szereti a figyelmes, játékos meglepetéseket.
A vizuális gondolkodás szerelmeseinek.
A lassú reggelek kedvelőinek.
A kíváncsi szíveknek — kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Mindenkinek, aki hisz abban, hogy az apró dolgok, amiket olvasunk, kérdezünk vagy megosztunk… formálhatják az életünket, és egy kicsit gazdagabbá tehetik azt.
Néha azért igazán büszke vagyok magamra. Egyedülálló anyaként időnként olyan kihívásokkal kell megküzdenem, amelyekről őszintén azt gondolom, hogy az általam ismert legtöbb férfin is kifognának. Egyedüli szülőként egyszerre kell anya és apa szerepben helyt állnom, és amíg egy kétszülős családban gyakran az van, hogy anya kitalálja és apa...
Hazafelé tartva a gondolataim minduntalan elkalandoznak. A vonat ütemes ringatása, a meseszép, fehérbe öltözött táj, a csodás fenyőfák, amik meghajlanak a rájuk nehezedő hó súlyától, és valahogy az egész fagyott táj közelebb húz magához. Gyakran érzem ezt télen. Mindig viccelődök is vele, hogy az én kedvenc téli sportom a hólapátolás. Ezért is...
Ma megnéztem egy filmet. Már láttam korábban, de nem emlékeztem rá, amíg fel nem tűnt az a jellegzetes jelenet a végén. Vicces, hogy körülbelül egy évvel ezelőttig rendelkeztem azzal a szuperképességgel: hogy ha már láttam egy filmet korábban, az első képkockákból meg tudtam mondani, melyik az. Valahogy ez már elhalványult. Talán azért, mert már...
Van egyfajta csend, amitől összerándul az ember gyomra – és van egy másik fajta is, amelyik úgy burkol be, mint egy pihe-puha meleg takaró. A másodikat egy sűrű zöld erdő mélyén találtam meg. Ott, ahol az ösvény alig látszott ki a lábam alól, és a fák előrehajoltak, mintha titkokat suttognának egymásnak. De abban a pillanatban, hogy közéjük léptem,...
